Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta; olyan, mint egy a többi próféta közül. Ennek hallatára Heródes továbbra is azt gondolta magában: „Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked”. Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is”. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét”. Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették. Mk 6,14-29

Elmélkedés

Keresztelő Szent János halálának történetét olvassuk ma. Márk evangélista célja kettős lehetett a történet részletes ismertetésével. Egyrészt János példájával azt akarta bemutatni, hogy a tanítványok sorsa akár a vértanúság is lehet, hiszen nem mindenki fogadja jó szívvel a tanítást. Másrészt János sorsát párhuzamba állítja Jézus eljövendő sorsával, előrevetítvén, hogy az emberi gonoszság és féltékenység nem retten vissza semmitől. Heródes jól tudta, hogy János „igaz és szent ember”, s ez az életszentség félelmet keltett benne, mert saját bűnére figyelmeztette. Jézus szentsége engem is figyelmeztet bűneimre, de az Úr egyúttal a megbocsátást is felkínálja.

Keresztelő János vesztét az igazság kimondása okozta, amit az érintettek nem hallgattak szívesen. Korábban már a pusztában hozzá járuló vámosoknak és katonáknak is kimondta az igazságot, de ők szívesen hallgatták ezt, s mivel a megtérés szándékával fordultak hozzá, elfogadták útmutatásait. Heródesből viszont hiányzott a megtérésnek és a bűnbánatnak a szándéka. Amikor az ő személyes bűne került terítékre és a rosszindulatú női ügyeskedésnek nem tudott ellenállni, kivégeztette Jánost. Érdemes megszívlelnünk az embertársainktól kapott figyelmeztetéseket, hiszen lehetséges, hogy Isten éppen általuk hív minket a megtérés útjára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! Gyújtsd fel bennünk és minden ember szívében a szeretet tüzét! Szereteted tüze és fénye oszlassa el az aggodalmaskodás, a hitetlenség, a kételkedés, a békétlenség és a bűn sötétségét! Segíts, hogy megőrizzük és továbbadjuk másoknak is ezt a fényt! Segíts, hogy továbbsugározzuk a hit világosságát, a remény ki nem alvó lángját és a szeretet tüzét! Az általad megígért és elküldött Szentlélek tüze pünkösdkor átalakította és bátorsággal töltötte el az apostolokat. Alakíts át engem is! Tégy csodát velem is! Tégy engem is tüzes lelkűvé, hogy örömhíredet bátran hirdessem!

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek. Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne. Lk 2,22-40

Elmélkedés

Szent Lukács evangélista csak néhány eseményt jegyez le írásában Jézus gyermekkorából, amelyek közül a legjelentősebb Jézus templomi bemutatása. Negyven nappal születése után édesanyja, Mária és nevelőapja, Szent József elvitték az újszülött Jézust a jeruzsálemi templomba, hogy mint elsőszülött gyermeket megváltsák, és bemutassák a mózesi törvények által előírt áldozatot. Innen ered az ünnep hivatalos elnevezése: Urunk bemutatása.

Az eseménynél jelen volt egy Simeon nevű férfi, aki Istent magasztaló imájában világosságnak nevezi a gyermek Jézust. Olyan világosságnak, amely nem csupán a választott nép, hanem a pogány nemzetek számára is világosság lesz. Prófétai kijelentése valóban beteljesedik Jézus személyében, aki nyilvános működése idején kijelentette magáról: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12). Simeon és Anna prófétaasszony, aki szintén jelen volt Jézus templomi bemutatásánál, mindazokat jelképezik, akik a megelőző évszázadokban a világ világosságának jövetelére vártak, s akik most Jézusban felismerhetik az igazi világosságot. Mindketten felismerték Jézusban a Messiást és tanúságot tettek erről.

A mai ünnep emlékeztessen minket arra, hogy az Isten látására hittel várakozó ember vágya biztosan beteljesedik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Hisszük, hogy a szeretet erősebb a bűnnél. A tőled tanult szeretet vezet bennünket a törekvésben, hogy békében éljünk veled, a mi Atyánkkal és embertársainkkal. A veled való kapcsolatunkban újra és újra megtapasztalhatjuk az irgalmat, amelyet emberi kapcsolatainkban is gyakorolnunk kell. A harag, a bosszú, a megtorlás nem lehet jelen embertársainkkal való kapcsolatunkban, mert képmutatás volna részünkről tőled gyógyulást kérni bűneinkre, ha szívünkben harag él felebarátunk iránt. Irgalmas jóságod és megbocsátó szereteted legyen példa számunkra, hogy mindig készek legyünk szeretetből, tiszta szívvel megbocsátani. Taníts minket megbocsátó lelkületre!

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön. Mk 6,1-6

Elmélkedés

Tanító útja során tömegek keresik Jézust, hogy tanítását hallgassák, illetve részesei legyenek csodáinak, de nem mindenütt fogadják szívesen. Ezt a tényt nem hallgatják el az evangélisták.

A mai evangéliumot elolvasva mi is beállunk az apostolok és tanítványok közé, hogy elkísérjük Jézust Názáretbe, ahol felnevelkedett. Egy nagyszerű találkozásra számítunk, hiszen a názáretiek jól ismerik őt és bizonyára nagy öröm tölti el őket, amikor újra látják. Talán Jézusban is felfedezhető egy kis izgalom, hiszen újra találkozhat sok-sok ismerősével. Néhány napig vagyunk a városban. Ez idő alatt csak néhány beteget hoznak Jézushoz, hogy meggyógyítsa őket. Kicsit elcsodálkozunk az érdektelenségen, hiszen más helyeken tömegesen hozzák a betegeket és rengetegen érkeznek, hogy tanítását hallgassák. Majd szombaton, a zsinagógai istentiszteleten lesz a nagy találkozás a város lakosságával – gondoljuk magunkban. Elérkezik a szombat, Jézus tanít a zsinagógában, de a lelkesedés elmarad. Értetlenül csodálkozik mindenki, nem értik, honnan van Jézus bölcsessége. A názáretiek nem jutnak e kérdésnél tovább, nem jutnak el odáig, hogy Jézusban felismerjék az Isten Fiát és higgyenek benne. Hitetlenségükön Jézus is elcsodálkozik.

Létezik-e egyáltalán magyarázat a hitetlenségre?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hittel vallom, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyunk, főként akkor, ha nem érezzük jelenlétedet. Közeledésed eloszlatja félelmeinket. Isteni hatalmadat és erődet felismerve bátorság tölt el, hogy életünk legnehezebb helyzeteiben is velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő, bátorságot adó és kereső szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg minket!

Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!” Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak. Mk 5,21-43

Elmélkedés

Jairus azt kéri Jézustól, hogy jöjjön el házukba meggyógyítani halálán lévő kislányát. Felmerül bennünk a kérdés: Miért nincs otthon ez az ember? Miért nincs ott kislánya halálos ágyánál? Miért nem marad az utolsó órákban lánya mellett? Mert illik ott lenni a haldokló mellett, hogy az utolsó pillanatig éreztessük vele szeretetünket és azt, hogy nem hagyjuk magára. Nagyon emberiek ezek a kérdések és gondolatok, van bennük igazság. Jairus azonban túllép ezen az igazságon. Azt világosan látja, hogy emberek, rokonok, családtagok már nem segíthetnek haldokló kislányán. Nyugodjon bele ebbe a helyzetbe? Dehogy, ő más lehetőséget keres, túllép az illendőségen, a szokásokon, és elmegy, megkeresi Jézust, hogy segítségét kérje, mert hiszi, hogy ő tud segíteni gyermekén.

A Jézus ruháját megérintő asszony esetében is hasonló kérdések jutnak eszünkbe. Ennek az asszonynak otthon kellett volna maradnia bajával és nem szabadott volna emberek közé mennie. De zárkózzon be ő is saját problémájának házába? Az orvosok nem tudtak rajta éveken keresztül segíteni, nem tudták meggyógyítani. Adja fel a reményt? Mondjon le végleg a gyógyulás lehetőségéről? Törődjön bele, hogy élete végéig szenvedni fog? Dehogy, ő is más lehetőséget keres. Megkeresi Jézust, mert hiszi, hogy ő tud rajta segíteni.

Kilépni az adott probléma köréből és új lehetőséget keresni. Kilépni az emberi tehetetlenség területéről és Isten segítségét kérni, aki számára nincs lehetetlen. Talán ez a tanulsága a mai evangélium mindkét történetének.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!

Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére. Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát. Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!” Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak. Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból. Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott. Mk 5,1-20

Elmélkedés

A mai evangéliumban olvasható ördögűzési történetben hangsúlyos helyet kap az embert megszállva tartó gonosz lélek, akivel Jézus hosszasan elbeszélget. A párbeszéd minden mozzanatában érződik a feszültség és ellentét az embernek ártani akaró gonosz hatalom és az embert megmenteni szándékozó isteni erő között. A szavak harca mögött e két hatalom küzdelme húzódik meg az ember lelkéért. A gonosz lélek jól ismeri Jézust és hatalmát. Ez derül ki abból, hogy azonnal felismeri kivel találkozott és Jézust az Isten Fiának nevezi. Azt is tudja, hogy az ő hatalma gyengébb Jézus erejéhez képest, mégis erejét akarja fitogtatni, amikor megmondja nevét és azt állítja, hogy sokan vannak. De bármennyien is vannak, nem képesek ellenállni a megváltó, megszabadító erőnek, amelyet Jézus birtokol.

Érdemes tisztáznunk a következőt: Isten csak jót teremtett. A szellemi lényeket, azaz az angyalokat, valamint az embert is jónak teremtette. Egyes angyalok fellázadtak ellene, ők a gonosz lelkek, az ördögök. Isten minden teremtményét szabadnak teremtette, s e szabadság teszi lehetővé, hogy akár szembe is szállhatnak teremtőjükkel, az Istennel. A gonosz létezése tükröt tart elénk, s megmutatja, hogy a szabadságunkkal való visszaélés milyen következményekkel jár, hová vezethet. Személyes döntésünk, hogy kinek engedelmeskedünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te eljöveteleddel az üdvösségtörténet új korszaka kezdődött el, Isten elküldte Fiát, hogy véghezvigye a megváltás művét, amely a kereszten teljesedett be. Segíts minket azért munkálkodni, hogy ne az önzés világa, hanem valóban Isten országa valósuljon meg a földön. Segíts, hogy ne féljünk a megtéréstől, hanem engedjük, hogy megváltoztasd életünket! Tőled arra kapunk személyes meghívást, hogy veled legyünk, megismerjük Isten országát, megtérjünk és hirdessük az evangéliumot. Adj nekünk erőt küldetésünk teljesítéséhez, az emberhalászathoz!

Abban az időben: Jézus, látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek. Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent. Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.” Mt 5,1-12a

Elmélkedés

A boldogság biztos útja

A mai evangéliumban Jézus beszédet tart a népnek. Egyértelmű célja, hogy megnyerje az embereket. Az imént felolvasott rész az ún. hegyi beszédből való, amely Jézus tanításának összefoglalása, s útmutatást ad arra vonatkozólag, hogy miként lehetünk Isten országának részesei. A beszéd a nyolc boldogsággal kezdődik, s annak minden bizonnyal legfontosabb része. Ezt követően Jézus szól még a törvénytiszteletről, a megbékélésről, az esküről, az ellenségszeretetről, a böjtről, az ítélkezésről és az Istenbe vetett bizalomról. Az imádságról szólva pedig megtanítja a Miatyánkot. Az evangélista a következőképpen írja le a beszéd fogadtatását és hatását: „A néptömegek le voltak nyűgözve Jézus tanításától, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók” (Mt 7,28-29).

Jézus egykori hallgatóit lenyűgözte egy olyan beszéd, amely a boldogságnak egy nem éppen könnyű útját ígérte. Mert az még világos, hogy mindenki a boldogság elérésére törekszik, de a boldogsághoz vezető utat sokféleképpen lehet elképzelni. Mitől várják manapság az emberek a boldogságukat? Legyen szép a családi élet, szeressék egymást és gyermekeiket a házastársak, legyenek szófogadóak a gyerekek, a szülőknek legyen biztos munkahelyük, legyen anyagi jólét, legyen minél több pénz, fizetés, kereset. Jézus viszont egyiket sem ígéri. Ő éppen az ellenkezőjéről beszél. Nem a gazdagokat, hanem a szegényeket tartja boldognak. S ezt még fokozza azzal, hogy boldognak nevezi a sírókat, az éhezőket és az üldözötteket. Közben arról is beszél még, hogy boldogok a szelídek, az irgalmas szívűek, s azok, akik elviselik mások részéről a gyalázkodást és az üldözést. Komolyan gondolja ezt? Valóban ez volna az igazi boldogság útja? Nem könnyű Jézus szavaival egyetérteni, ugyanakkor bármennyire is furcsának tűnnek ezek a kijelentések a boldogságról, talán érdemes elgondolkodnunk azon, hogy lehet-e bennük igazság?

Mi a kulcs e kijelentések megértéséhez? Ha valaki abból indul ki, hogy rögtön önmagára vonatkoztatja ezen ellentmondásosnak tűnő kijelentéseket, akkor nem fogja megérteni azok értelmét. Nem önmagunkból kell ugyanis kiindulnunk! Inkább onnan érdemes elindulnunk, hogy a nyolc boldogságban Jézus mindenekelőtt önmagáról beszél. Jézus az, aki szegényként élt köztünk a földön. Ő az, aki tudott sírni és szelíd volt. Ő az, aki sokszor éhezett, szomjazott és nélkülözött. Jézus gyakorolta az irgalmasságot és ő hozta el a földre a békességet. Jézus az, akit gyaláztak, üldöztek, sőt keresztre feszítve megöltek. Mindezen nehézségek ellenére sem volt boldogtalan az élete. A boldogságok, amelyekkel a hegyi beszédet kezdte, őbenne valósultak meg. Tehát e boldogságok csak Jézus életét szemlélve érthetők meg, illetve csak rajta keresztül válnak útmutatásokká számunkra. Ha Jézus él bennünk és ha őt követjük, akkor megtaláljuk boldogságunkat.

Jézus nem csupán hirdette a boldogság útját, hanem élte is. Minket is arra hív, hogy kövessük őt útján. Bizalom nélkül nem tudunk elindulni ezen az úton. Bíznunk kell abban, hogy Isten jót akar nekünk, boldogságunkat és üdvösségünket akarja. Ez az út mindig biztosabb, mint a mi emberi útjaink, hiszen azok boldogtalanságba vezetnek. Induljunk Jézussal a boldogság útján!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Erősítsd bennem a hitet és a bizalmat, hogy elinduljak az általad javasolt úton, az igazi boldogság útján! Ha valaki nem talál meg téged, mindenütt csak a boldogtalanságba ütközik. Add, hogy megértsük: akkor lesz boldog az életünk, ha megtalálunk téged, a mi Istenünket, és megtaláljuk hivatásunkat. Segíts felismerni, hogy mit kívánsz tőlünk, és segíts megtenni azt. Keresztény hivatásunk teljesítése jelenti számunkra a boldogság útján való előrehaladást. Urunk, te nem csupán földi boldogságot ígérsz, hanem az örök boldogságra akarsz elvezetni minden embert. Segíts megértenem, hogy te mutatod meg a boldogság biztos útját!

Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?” Mk 4,35-41

Elmélkedés

A vihar lecsendesítésének természeti csodája Jézus istenségét igazolja. Minden bizonnyal ez a történet elsődleges üzenete. Aki ilyen csodára képes, azaz akinek szavára elcsendesedik a rettenetes tengeri vihar, az valóban Isten, s ezzel magyarázható természetfeletti ereje.

Érdemes emellett megkeresnünk a jelenetnek azt a szintjét, amely az elmúlt napok mondanivalójához kapcsolódik. Az „elközelgett az Isten országa” kijelentés azt is magában foglalja, hogy Isten közel van hozzánk emberekhez. Velünk utazik a hajóban. Nem kívülállóként szemléli emberi életünk gondjait, nehézségeit és viharait, hanem velünk van e viharokban. Nem hagy magunkra minket, itt van a közelünkben, bármikor hozzá fordulhatunk segítségért. Ő az életünk Ura, ugyanakkor Úr a természet, a teremtett világ felett. Amikor a magvető a földbe hinti a magot, a teremtő Isten munkáját folytatja. Ugyanakkor a magvető rábízza a magot Istenre, mert a növekedést tőle várja. És ekkor Isten közbeavatkozik, gondoskodik arról, hogy a mag kikeljen, s ezzel megáldja az ember munkáját. Minden egyes földbe hintett maggal, minden jócselekedettel Istennek szerzünk dicsőséget. Semmit nem tekinthetünk saját érdemünknek, mert minden Istennek köszönhető, aki általunk minden pillanatban újjáteremti a világot. Nemde ezt érthetjük Isten országán és annak megvalósulásán?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!